Álom
(Anyák napjára)
Álmomban, minap hajnalban
Fényparipára pattantam.
Hasogattam csak a szelet,
S nem zsibbadt tőle a fejem.
Felhőlegelőre felérve
Csodálkozva néztem az égre.
Csillagok fociztak a holddal,
Picik rúgták a legnagyobbat.
Fényparipám tudta a dolgát,
Rohant végig a tejúton át.
Úgy megsarkantyúzta a csikót,
Húzta maga mögött a csíkot.
Fellegek fölötti világban
Sok hihetetlen dolgot láttam.
Soha nem létező kis lények
Barátságot fogadtak nékem.
fényparipám vitt egyre tovább,
Galaxison, fényéveken át.
Elérkeztünk világ szélére,
A legtávolabbi csücskébe.
Nézelődtem, s hamar megláttam:
Amott milyen fényes világ van!
Ballagtunk pár ezer mérföldet,
Kapunál angyal szólított meg:
Hová, hová halandó barátom?
Húsvér ember ide ne kószáljon!
- Nem vagyok más, mint egy fénylő álom,
És csak bedobnám pár pillantásom."
Paripámmal sétáltunk egy nagyot,
Eltöltöttünk néhány fényes napot.
És marasztalóan jó volt ám ott!
Szeretet, mi mindenhol sugárzott!
Indulnom kellett, várt az ébredés.
Lovam száguldott, mint viharverés.
Ám a felhőlegelőhöz érve
Hiába könyörögtem a ménnek.
Gyalog folytattam tovább utamat,
Nagy élmény hizlalta tarsolyomat.
Végül egy kis hullócsillag felvett,
Éppen időben - pont felébredtem.
Azon tűnődtem álmos tekintettel,
Miért nem ébredtem fent a mennyekben.
Ott minden olyan békés, oly légies,
Itt meg még az idő is zord, télies!
A reggelimet ágyba kaptam - friss kakaót,
Ekkor jöttem rá, itt a földön is nagyon jó.
A számomra itt is mennyország van és béke!
Mert édesanyám körülölel szeretetével.
