Kamaszság
Hányszor vagyok én bökős kaktusz,
Nincsen szüleimmel kontaktus,
Mert bezárkóztam.
Simogatnának, bökölődöm,
És visszahúzódnak az ősök,
Tinédzser lettem.
Talán majd megérek úgy egyszer,
Szúrós tüskéimet levedlem,
És felnőtt leszek.
A tüskefészkemből nem látom:
Szüleim, ti mindig csodáltok,
Bocsássatok meg!
Bökdösődöm az egész világot,
Kamasz természetem világol,
Bár él virágom.
Kedves világ! Tudd, csak azt várom,
Szemeddel simogasd virágom!
Csak arra vágyom.
Ez éltet. Megértő szeretet.
Ez viszi le majd tüskéimet.
Így tán felnövök.
Színes folt az Isten kertjében,
Természetes, hogy most tüskékkel,
Lassan kinyílok.
Újra látni fogom majd akkor,
Érezni, amit most alig tudok:
Értékes vagyok.
