Kereszt árnyéka
Templomdombon áll falu keresztje,
Ott bujkáltam tegnap kora este.
Hazamenni ily szép időben?
Inkább leszek leselkedőben.
Nem járkál más ezen a helyen,
Hát legfeljebb csak a verebek.
Azok is lustán sütkéreznek,
Mint akik veszélyt sem éreznek.
Ők nem látták, amit én láttam?
Felénk tartó kóbor macskákat?
S nem vették észre a rémtettet?
Egyik macska verebet ejtett!
Behúzódtam kereszt árnyékába.
Féltem, s nem kívántam e macskákat.
Fedezékből nagyot kiabáltam,
Félénk kis hangomat jól kitártam.
De képzeljétek! Ott az árnyékban,
Ott volt süket verebek hajlékja.
A füle botjukat nem mozgatták,
Pedig közeledtek ám a macskák!
Vagy süketek, vagy tán ők a bátrak,
Fel se rebbentek a kiáltásra.
Jól van - gondoltam - lássuk, hogy mi lesz,
Szószólótok rajtam kívül ki lesz?
Feszült csendben remegve vártam,
De ők csak a porba ugráltak.
Mitől bátrak, miért nem félnek?
Hiszen egyik macska sem tétlen!
Elcsíptek már négy-öt madárkát,
S nem mozdítja egy sem a szárnyát.
Ezt én egyáltalán nem értettem,
Órák hosszat hiába is lestem.
Figyeltem csak, s nem történt semmi más,
Csak susogtak körülöttünk a fák.
A kóbor macskák is jól laktak már,
Talán ez csak az első felvonás?
Verébkéim még mindig vidáman,
A maguk békés kis világában,
Saját kis titkuk biztonságában
Ugrándoztak kereszt árnyékában.
Nem volt több felvonás, hiába vártam.
Ennyi volt - vége az előadásnak.
Haza indultam, hátha már keresnek.
Még egyszer búcsút intettem keresztnek.
És mint egy erős fény villanása,
Homálynak kikristályosodása,
Megértettem a biztonság titkát.
Kereszt Krisztusára napfény ült rá.
Vakító volt így a pléhkrisztus,
Ezért a vidám, bátor virtus!
Macskát távol tartotta a fény,
Kereszt tövében veréb ne félj!
Gondolatban tovább kalandozok,
Vidám verebekkel lubickolok.
A fénylő kereszt árnyéka alatt
Könnyedén repül minden pillanat.
Nem félek, s de jó ez a bátorság,
Tudom, valaki mellettem ott áll.
Mint felkelő nap, ragyog szüntelen,
Árnyékával vigyázza életem.
