Körteszedés
(Panka lányomnak)
Vasárnap, kora délután
Körtét szedtünk kissé sután.
Nem vittünk szedőt, se létrát,
Szüleim mászták hát a fát.
- Én is hadd menjek oda fel!-
rimánkodtam szüleimnek.
Megunva a nyafogásomat,
Hát felrakták a grabancomat.
Óvatosan néztem körbe,
Mosolygott rám ezer körte.
Szüleim szemmel tartottak,
Még éretlennek gondoltak.
De én nagy vagyok - úgy véltem,
A szedéshez vödröt kértem.
Félve nyúltam a körtéhez,
S hozzá szóltam kedveskéhez:
- Na, te már elég érett vagy!
Engedjed el szépen magad!
Kicsit megrezzent szegényke,
De kész volt védőbeszédre.
- Tévedsz, hogy megértem volna,
Akkor sárga színem volna.
Tolna le fának ágáról,
Lepottyannék, le a fáról.
De annyiban ezt nem hagytam,
Húztam... majdnem begurultam.
A csiga szájtátva nézte,
Felébredt veszekedésre.
Már könyörögni kezdtem hozzá,
Érjen már meg, várja a kosár.
De ő csak ennyit mondott: - Kérlek,
A türelem mindent megérlel!
Szüleim tele vödrökkel,
Szebbnél szebb finom körtékkel
Munkám eredményét várták.
Csalódva szóltam le: - Mindjárt!
Körtémet mérgembe rángattam,
De rögtön a földre pottyantam.
Leveszekedtem a körtével,
Szülém ijedt tekintetében.
- Mit csinálsz ott, drága kincsem?
Hogyha szólsz, akkor leveszlek!
- Ne aggódj, anya, te értünk,
Mert mi most éppen megértünk!