Porszem
Az ember élete porszem csupán,
A víz feloldva viszi tova,
A szél felkapva repíti is már.
Mi tudjuk legkevésbé, hogy hova.
Élettelen porszem vagyok, átlag,
Úgy érzem egyetlen egy darab
Az Isten homokozójában.
Élettelen és mozdulatlan.
Azt azért bizton remélem,
Az Isten azért teremtett meg,
Hogy egyszer csak felélesszen.
S akkor élő porszem lehessek.
Mikor pedig házába szólít majd,
Örömmel megyek, repülök én,
S leszek boldog játszótársa
Az Ő hatalmas játszóterén!
