Távlat nélkül
Csak ülök a tönknek szélibe,
Lábam beleér a semmibe.
Nem látok mást dühödt jajomban,
Csak megkeseredett önmagam.
Reményt a múltban keresgélek,
Kis gyógyírt adnak az emlékek,
Távlatom messze kies nincsen.
Tán így rendelkezett az Isten.
Vagy csak én nem látnék új utat,
Mit csendes égi szellő mutat?
Ha csak halvány távlatot mutatnál,
Ha rám találnál a halál torkán,
Megmentenél a zuhanástól
Istenem, e végtelennek látszó
Sötét, konok éjszakától!
Csak ülök a tönknek szélibe,
Lábam beleér a semmibe.
A valamit még nem látom,
De már nagyon, nagyon várom!
