Templom
("Nem azért gyújtják a lámpást, hogy véka alá tegyék." Máté evangéliuma)
Ezernyi vessző fonódik
Körbe-körbe a szívemen,
Kész templommá tornyosodik.
Bár egy kicsit még fénytelen,
Megnyitom szívem templomát.
Ezután ide menekülök
Remélve megújulást, csodát,
De csak a sötétben csücsülök,
S nem lelem lelkem áhítatát.
Tán nincs áldás szívem templomán?
Én jó anyagból építkeztem,
Csak száraz, vékának valóból,
És mindet magamból szereztem,
Csak a holt tulajdonságokból.
Mily szárazság szívem templomán!
Keresztjét úgy örököltem,
Kenetteljes kegyességet,
Tornyomra felerőlködtem,
Talán lesz így békességem.
De még sincs szívem templomán.
Egy piciny mécses világol bent.
Félek, ne hogy tüzet gerjesszen
A száraz, sötét kis szentéjben,
De a láng leránt engem térdre,
S fény árad szívem templomán.
Árad csak egyre tovább, tovább,
Lángot kap a födém, torony,
Ég minden, lángol, emészt, de kár!
Jaj, de szép e fény! Hull a korom,
S füst száll fel a szívem templomán.
Megvakultam a fényességben,
Elégett régi, száraz éltem,
S a hamun ülve, jól elégve
Megérzem a nagy békességet.
S nem kesergek szívem templomán.
A tűz még jól ég, látok szinte,
Mert nem vakság, mi érez mindent,
Érzem a melegét, jóságát,
Tökéletes harmóniáját
Szívemnek templomromjainál.
Építkezem hát újra, lendülettel,
Tanulságokat nem felejtve el,
Építőanyagom már nem a száraz ág,
Az Isten arcának ezüst fénysugarát
Engedem ki és be szívem fénytemplomán.
