Végrendelet
Akaratosságom a felhőkig tágul,
Rájuk hagyom, kiknek nincsen kitartásuk.
Makacsságomat odaadom azoknak,
Akik túl könnyen adják fel a harcukat.
Azoké legyen a kemény konokságom,
Kik nem ismertek még állhatatosságot.
Határozatlanságom azoknak gondoltam,
Kik mindig tudják, mit hoz a véletlen holnap.
Könnyeimet az erőseknek rendelem,
Kik sohasem sírtak még egy keserveset.
Harsány vigyoromat azoknak ajánlom,
Kik életét nem kísérik mosolygások.
Gyengeségem legyen a bátraknak jussa,
Akiknek félelemre soha nem futja.
Betegségeimből olyanok részesüljenek,
Kik azt gondolják, ők igazán egészségesek.
Cinizmusom, orcátlan szemtelenségem
Arra hagyom, ki megszólalni sem képes.
Mindenemet, mindenkinek szétosztom.
Önmagamat a múltamtól megfosztom.
Bűneimet, büdös foltjaimat,
Kinek adjam sötét titkaimat?
Ha másnak nem, odaadom annak, ki kérte
(Egész életemben), a keresztje tövébe.
Mikor majdnem mindenemet szétosztottam,
Néhány kedves emlékemet megtartottam.
Boldogan halok meg a múltamnak,
Érzékeny búcsút mondok magamnak.
De már jól tudom, hogy új élet vár,
Hisz e halált és a feltámadást
Naponta élem át.
